Esti Kornél szerelmes lett. Nem akart azzá lenni; pusztán a körülmények sodorták bele. Az, hogy nem volt boldog, pedig megpróbáltaz lenni, igazán, minden erejéből, hitéből próbálkozott. Az, hogy meg volt rá a lehetősége, mert a hölgyeménye magányos és elesett volt, akivel elbánt – ha van olyan, hogy – a sors. Az, hogy már régóta bensőséges viszont ápolt Lillával, ismerte a rezdüléseit, ahogy Lilla is tudta, mit, miért szokott Kornél tenni, megbánni, megbecsülni, meg miegymás – kivéve persze ezt. Ezzel nem volt tisztában és Kornél is igyekezett eltitkolni a jeleket, nem akart lebukni, szeretett – nem mintha ez megfelelő szó lett volna, kívánta és hálás volt neki, vágyta a közelségét, és hogy minél inkább nőjön az éhsége egyre távolabb irányította magát a szeretett nőtől.
Azért sem lehetett Esti szerelmes, mert egészen gimnazista korától fogva az volt, vagy legalábbis annak tartotta magét. Nemszerelmesnek. Pedig nem így volt, hazudott magának, nem vallotta be az igazat, azt, hogy a kapcsolatai pusztán futó kalandok voltak. Szerette mindet, tisztelte és vágyta is őket, az elsőtől az utolsó percekig, de az a tűz, amit ő szerelemnek nevezett és hajszolt egész életében, nem tudott megmaradni benne, csupán apró ideig-óráig. Ideig-óráig éreztem bőrének illatát, láttam tónuskülönbségeit, amit a vérbőség okozott, vagy éppen ellenkezőleg – mikor melyik. Vagy, ahogy a finom szellő hatására az apró kis szőrök felfelé meredeztek az izzadságtól felhevült hátán, a hűs esti szellőnek köszönhetően.
kép Lilláról: ITT
Torceee
Közzétéve:Augusztus 24, 2010
0