Bérlakás

Megkért, hogy rajzoljam le. Pontosabban, amikor feljött a bérlakásra, ahol laktam. Nem volt rajta sok ruha, semmi fehérnemű és a késő őszhöz képest is csak egy ruha és egy ballonkabát takarta. Egészen addig, amíg becsuktam az ajtót mögötte, mire visszafordultam már meztelen volt.
- Mit állsz ott?! – mondta nevetve.
Egyáltalán nem ilyen volt a viszonyunk, barátok, régi ismerősök voltunk. Gimnáziumi éveink alatt hozott véletlenül össze a sors. Három évvel volt idősebb nálam, és sokkal érettebb koránál. Ő már akkor is – én másodikos ő pedig végzős volt. Az érdeklődésünk volt hasonló, mindketten rajongtunk a filmekért, és nem is az iskolában, hanem egy teremben találkoztunk, valamelyik plázában. Kifelé jövet köszöntünk egymásra, és egészen hazáig beszélgettünk. Nagyon fiatal és bátortalan voltam, ő pedig igazi vonzó nő. Így nem történt semmi, ami így is maradt egészen addig a bizonyos időpontig, amikor ott állt előttem meztelenül.
- Arra gondoltam, hogy lerajzolhatnál. Jól tudsz rajzolni nem? Úgy emlékszem, régebben sokat rajzoltál, még általános iskolában nem? Olyan, mint a biciklizés nem?
- Aha… – nyögtem ki, mert semmi másra nem voltam képes.
Ő élvezte a helyzetet, láttam rajta. Játszott velem, de nem azért, mert lenézett vagy ilyesmi. Csupán tudta, hogy velem meg lehet ezt csinálni, hogy titkon – hát jó, neki elmondtam, így ő tudta – nagyon is szerettem volna ilyet játszani, már sokkal régebben is. Az, hogy mi vezérelte, hogy mi ösztönözte. Nem tudom. Pár pillanattal később viszont már a nappaliban voltunk.
- Tehát le foglak rajzolni? – kérdeztem kételkedve.
- Igen, arra gondoltam, hogy átjövök, és lerajzolsz. Nem akartam otthon ülni, meg másnak nem mutatnám meg magam így, a pasijaimat meg ilyen úgysem érdekelné. Ők csak meg akarnak dugni. Tudod…
- Tudom. De… Miért aktot akarsz?
- Nem tudom. Csak meg akarom mutatni végre magam neked. Mármint, ha zavar elmehetek, nem akartalak megbántani vagy ilyesmi. Nem akarod?
- De, persze… Akarom.
- Akkor láss hozzá!
- Már rég nincsenek eszközeim, rendes papírom.
- Az nem számít, jó lesz az a füzet is amibe írni szoktál, meg toll ha nincs ceruza.
- Jó, idehozom.
Össze szedtem amiket mondott, bár a füzetben már jó pár oldal tele volt írva, és az ilyen füzetekbe mindig csak az írásaim kerültek, és erre mindig nagyon ügyeltem, most mégis kérdés nélkül nyúlta érte. Talán azért, mert ő is jól tudta a könyv természetét, hogy mit enged az, ő magába. Hogy belé írok. Ugyanis ő is jól ismerte, a legtöbbjét néha átengedtem neki, mert mindig kérte, hogy: „Törcíkém hadd olvassak bele.” én pedig mindig hagytam. Volt, hogy késő volt és mennie kellett, de elengedtem vele, hiszen tudtam, hogy visszafogja hozni épségben, vagy máskor, amikor hozzám sem szólt órákig, míg ki nem olvasott egy másikat. Kedveli ahogy írok azt hiszem még ma is, mert amikor olvas – engem –, mindig csönd borul a lakásra, mintha éjszaka lenne. Általában az is van, de nappal pedig csak a villamosok, autók és a város zaja okozta csönd van, amikor olvas – engem.
Mire visszatértem, pár tollal, egy tompa ceruzával, és az éppen pároldallal már töltött füzettel már a pamlagon hevert, az utca fényei szűrődtek be, későeste volt, de még mindig nem halkult a város. Nyár lévén az ablakok nagy része tárva nyitva volt. Függönyök csak elvétve, azaz hogy egyáltalán nem. Redőny volt, az volt, csak nem volt leengedve. A nappaliban égett viszont csak a lámpa, meg a kis szobában, ahonnan az előbb bukkantam ki, ő nem, így én sem kapcsoltuk fel a nagyszoba fényeit, eléggé megvilágította azt az utcai lámpák sárga színe.
Ebben a sárga, fekete árnyalatokban lévő szobában telepedett le, mert a kisszoba tabunak számított. Mert igaz nem voltak tabuk, de a rendszeretetem nem tette lehetővé a szoba vendégfogadását, főleg akkor nem, amikor ő gondolt egyet és az éjszaka kellős közepén felcsengetett. A kis test, amit magára hagytam a szobában, még most is ott piheget csöndben, kimerülten.
Mint legtöbbször, most is a fotelben helyezkedett el, mocorgott egy pont felé, folyton folyvást egy pont felé mocorgott a teste és a lelke sem maradt veszteg. Bár abban szerintem sem ő sem én nem voltunk biztosak, mi is ez a pont, vagy, hogy hol lehet megtalálni. Nem láttam nőt szexisebben ülni soha életemben, mint őt. Most, hogy minden takarás nélkül láthattam először, először a mellein akadt meg a szemem. Persze gondolkoztam már azon, hogy milyen lehet a formája, a bimbója tányéros, vagy apró és kemény, és annak ellenére, hogy nem rajzoltam már sok-sok éve, azon, hogy milyen vonalak vannak benne, rajta. Egyenes háttal ült, ez kihangsúlyozta hátának és nyakának a vonalát, mégis maradt benne valami az egyéni lezserségéből, ami tökéletlenségével tette tökéletesebbé az egészet. Mellei, melyek egészen biztosan nőttek az elmúlt nyolc év alatt, olyan…
Az egyik lábát felhúzta, a másikat a földön hagyta, hátradőlt nekitámaszkodva a pamlag hátsó részének, hasain apró barázdák törték meg a hasának selymes vonalát. Lejjebb akkor még nem mertem nézni, különben is mellei, formájuk, feszességük még mindig hatással voltak rám azokra úsztattam vissza a tekintetemet. Nem mintha nem érdekelt volna, hogy mit találok oda lent, nem is azért mert nem látszódott, hiszen ha mertem volna nagyon is szemügyre vehettem volna, csak még nem mertem. Szokatlan volt látnom meztelenül, meg persze az is, hogy rajtam még mindig ruha volt, még akkor is, ha csak egy hosszú pamut szabadidőnadrág és egy póló, amit az ajtónyitáshoz kaptam magamra.
- Nézhetsz még sokáig, rajzolj! – szólt rám a csöndből.
- Jó, jó…
Kihajtottam a füzet borítóját, fellapoztam az első tiszta oldalt. És neki láttam.

Tagged: akt, dugás, lakás, rajz

Posted in: (+18)