Üresen a hatoson

Közzétéve:április 3, 2011

0


Preambulumként had álljon itt pár szó arról, hogy mi fog következni az eheti négyeshatosotokban: nem fogtok semmi újjal találkozni, hiszen négyeshatos csak itt, nálunk jár. A körút az övé és semmi más, nem járhat máshol, Líbiában, vagy a Kossuth téren sem – hiszen ott a kettes jár.

Ennek ellenére szeretném revitalizálni a kis sárga kukacot – Muki: „Jön a kukac. (Kontroll)” – növelni némileg ingatag és olykor mi magunk által ingatott reputációját. Hiszen amikor a 7-8 órai tömegben felkapaszkodunk rá és becsukódik az ajtó, testünk immobilizálódik, eggyé válik vele, ahogy a többi emberrel is, akik rajta utaznak. Amikor már majdnem záródna az ajtó, valaki még mindig be tud esni rajta, és úgy tolakszik be a nagy kőzettömbként viselkedő egészbe, mint ahogy a diaklázisba a kövirózsa.

Amint az ajtók becsukódnak és kezdetét veszi az utazás első része, az élő organizmus, amely Gaiaként lélegzik és táplálkozik nesztelen/halktalan suhanásba kezd a Demszky-pogácsák és a 19. század végén épült bérházak között. Az élőlény, amely csak néhol bukkan elő az épületek nyújtotta árnyékból bizonyára szkiofil és termofób tulajdonságokkal rendelkezik, ez utóbbit a hideg téli időszak bizonyíthatja a tudósok számára. A tudós emberekből bizonyosan előfordul néhány a Combinónkon, hiszen nem csak az ELTE Lágymányosi Campusa fekszik közvetlen környezetében, hanem a BME, SOTE, a PPKE, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Zeneművészeti Egyetem, Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem egy vagy több épülete is.

Pomológusok, mammológusok, episztemológusok is lehetnek a tudósok, kutatók és egyetemisták között. Egyetemünk rezervoárként működhet eme emberek számára, akik könyveket bújva, alávetik életük folyását – annak nagy részét – azért, hogy az ELTE reputációját öregbítsék. Mi, fiatalok pedig még ambivalens érzésekkel gondolunk arra, hogy belőlünk is tudóskutatók lesznek-e, vagy esetleg tanulmányaink végeztével más területekre sodor majd az élet. Frusztrációnkat, amit a társadalom homályos ösvényeivel okoz, pedig szeretteinken, életmódunkkal, esetleg promiszkuitással vagy mingliséggel vezetjük le.

Posted in: Mozogj szabadon