Nem létezik. Nem feltétlenül ő nem létezik, hanem ez a szó, hogy “szeret” talán ez nem létezik, benne. Hiányos a szótára, lukak tátongnak rajta és ez a lukacsosság az ő hibája, de én. Én szeretem. Ez létezi, ez a szó bennem van, fel-emészt. És tömködném be eme apró hiányosságokat, foltokat rajta. Toldoznám foldoznám. Nem hiába,… [Tovább…]
Az ötletek végesek, jegyezte le újra Esti a noteszébe, az aznapi órák anyagát mindig este, már lámpafény mellett volt kénytelen átmásolni szörnyű kéziratait, hogy később is elolvashass azokat, illetve egyéb okokat is képes volt felsorolni egy üveg bor után. A napi rutin, amit az egyetemi órák sarjaiként keletkező jegyzetek átmásolása okozott nyugalommal ruházták fel az… [Tovább…]
Talán ünnepnap volt, vagy csak a már nem számolt napokban veszett el Gábor annyira, hogy lehet már karácsony volt és megfeledkezett róla, mert kávét is kapott, a koszt mellé, az ételbeadón keresztül, ami az ajtóra szerelt rugókból, reteszekből és egy fém tálcából állt mindössze. De nem is kellett több. A kávé – mert itt arról… [Tovább…]
Esti Kornél félt bevallani saját magának, hogy az országút, amin éppen haladt tova, nem valóságos. az aszfaltburkolat fehér csíkjai, amik amennyire szegélyezték éppen annyira keresztezték is Kornél útját. Ám ez korántsem zavarta, ellenben az, hogy ezek a csíkok egyre rövidebbekké váltak, annak ellenére hogy folyton közeledtek, az má annál inkább. Nem merte tudomásul venni az… [Tovább…]
Öt másodpercek változtatják meg az életünket sokszor, van hogy ez alapján szakaszoljuk az életünket is. Mert öt másodperc az az idő, amíg sejtjeink döntést hoznak: tér forma szín alapján, hogy vonzalmunk a nő iránt, végtelen lesz-e vagy csak nagyon hosszú. Illetve, próbáljuk-e a kettőt összemosni, és harmadikként behozni egy második foglamat: de erre már nem… [Tovább…]
Óvatos vagyok, nem teszek hirtelen mozdulatokat. Körültekintő. Nem feledkezem meg semmiről, azaz leginkább mindenről. Nem szólok senkihez meggondolatlanul. Sem nem megyek ki szükségre kétszer – kicsit és nagyot – hanem, mindig csak egyszerre, halmozva… az élvezeteket. Ezt a keveset. Van hogy enni sem eszek, félnapig. De van olyan is, amikor ez nappá gyarapodik, és a… [Tovább…]
A rendszerváltás megnyitotta a vasfüggönyt, és nagymama is leakasztotta, bedobta a Lehelbe és három óra múltán már megint – új-fent – ott száradt a karnison. Most már csak gazdasági lett az elnyomás, és nem keletről, hanem nyugatról fúj a szél. Azonban nem csak a Lehel-t és kürtjét söpörte el az elmúlt húsz év, kikopott a marha,… [Tovább…]
Eddig csak az Amerikai Psycho-t volt szerencsém olvasni tőle, mint arról már írtam itt. Most megjelenő új könyve, mely folytatása első regényének, Magyarországon még nem jelent, meg ennek ellenére igyekszem majd rövidesen beszámolni erről, az Imperial Bedrooms-ról. Valamint jövőhéten pedig a Less than Zero-ról, aminek a folytatása a mostani kötet. Csak erős idegzetűeknek és elborult… [Tovább…]
Ezen alkalommal úgy gondoltam elrugaszkodom a keménykötéstől és valami lágyabbat mutatok meg nektek, ez pedig nem más, mint a Mindentudás Egyeteme egyik előadásának az anyaga, mely rendhagyó módon az irodalom berkeinek mélyebb területeire ad bepillantást rendhagyó módon. A híres neves írót kérték fel, hogy meséljen a nagypublikumnak – amennyit ilyen közegben lehet – az irodalom… [Tovább…]
A cikket a most megjelenő: (…) Barbie erőszakolta ki belőlem. Tette ezt úgy, hogy nem először fájt. Amikor kezdtem felnőni, és először… jó nem hazudok már sokadik alkalom volt, amikor szerelmes lettem a könyvek világába, hamar közel kerültem hozzá, Ulipus-hoz – tudom, hogy ez egy kicsit homoerotikusan hangzik, és elnézést azoktól, akik ezt természetesnek veszik,… [Tovább…]
Október 24, 2010
0