Ennek ellenére szeretném revitalizálni a kis sárga kukacot – Muki: „Jön a kukac. (Kontroll)” – növelni némileg ingatag és olykor mi magunk által ingatott reputációját. Hiszen amikor a 7-8 órai tömegben felkapaszkodunk rá és becsukódik az ajtó, testünk immobilizálódik, eggyé válik vele, ahogy a többi emberrel is, akik rajta utaznak. Amikor már majdnem záródna az ajtó, valaki még mindig be tud esni rajta, és úgy tolakszik be a nagy kőzettömbként viselkedő egészbe, mint ahogy a diaklázisba a kövirózsa.

Amint az ajtók becsukódnak és kezdetét veszi az utazás első része, az élő organizmus, amely Gaiaként lélegzik és táplálkozik nesztelen/halktalan suhanásba kezd a Demszky-pogácsák és a 19. század végén épült bérházak között. Az élőlény, amely csak néhol bukkan elő az épületek nyújtotta árnyékból bizonyára szkiofil és termofób tulajdonságokkal rendelkezik, ez utóbbit a hideg téli időszak bizonyíthatja a tudósok számára. A tudós emberekből bizonyosan előfordul néhány a Combinónkon, hiszen nem csak az ELTE Lágymányosi Campusa fekszik közvetlen környezetében, hanem a BME, SOTE, a PPKE, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Zeneművészeti Egyetem, Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem egy vagy több épülete is.

Pomológusok, mammológusok, episztemológusok is lehetnek a tudósok, kutatók és egyetemisták között. Egyetemünk rezervoárként működhet eme emberek számára, akik könyveket bújva, alávetik életük folyását – annak nagy részét – azért, hogy az ELTE reputációját öregbítsék. Mi, fiatalok pedig még ambivalens érzésekkel gondolunk arra, hogy belőlünk is tudóskutatók lesznek-e, vagy esetleg tanulmányaink végeztével más területekre sodor majd az élet. Frusztrációnkat, amit a társadalom homályos ösvényeivel okoz, pedig szeretteinken, életmódunkkal, esetleg promiszkuitással vagy mingliséggel vezetjük le.

Túl sok vaj van a kenyéren! A vajon pedig csúszik a májkrém, ahogy a májkrém inhomogén felületén a szintén heterogén Erős Pista erejét fitogtatva terül el. Szét, mint az Alföldön a délibáb. Itt most, hirtelenjében nem is tudom, hogy ők néznek engem fejjel lefelé, vagy én nézem őket fejjel lefelé a felhőkön gubbasztva. Itt jegyeznék meg egy Zsófit, mert Zsófi elég szorosan kapcsolódik a Felhőhöz. Ami, ha már itt tartunk igencsak figyelemre méltó, ugyanakkor jól mutatja a kapcsolatok szerteágazását.

Így válasz sem érkezik, hallgat – talán engem hallgat. El kell neki mondanom valamit, most hogy megtaláltam.

-         Be kell vallanom neked Árnyék, sokszor jelensz meg álmaimban. De ne gondold, hogy ez pusztán alantas valami lenne, mert mindig csak vágyódom. Mindig csak kívánlak, viszont sosem érlek el, sosem tudlak utolérni Árnyék. – és mire a végére érek, elhalkul a hangom.

Még mindig hallgat, bár arcvonásai megváltoznak, zaklatottakká válnak.

-         Nem ritkán, amikor napközben eszembe jutsz – folytatom tovább – akkor este álmaimban is visszaköszönsz, és a éjszakai órákat, ha csak így is a képzeletemben, de együtt töltjük. Van, hogy futsz, menekülsz és kitartóan üldözlek, meg olyan is amikor beszélgetünk egymással ennél többre pedig gondolni sem tudok.

És tényleg nem szokott meztelenkedni bennem Árnyék, valahogy nem tudom rávenni, vagy nem is akarom. – Most ruhátlan vagy? – kérdezem meg. Kontúrjai nagyon ártatlanul vetülnek a pad rideg idomára. Nem válaszol, viszont tudom, hogy így van. Mégis, magamtól sosem merem elképzelni ruhátlanul, csupaszon, és én sem merek előtte „csupasszá” válni.

Túlontúl szégyenlős vagyok hozzá – mondom neki megint. Nem mernélek „úgy” látni, túl nagy volna a kísértés, nem bírnék magammal: Elragadtatnál, magaddal ragadnál – vagy mi – mármint ha akarnád. Ha az a meztelen valaki aki te vagy Árnyék, ott én bennem akarná. Akkor eltudnál ragadni. De te nem akarsz, itt elbukik az egész, és az én képzeletbeli möbiusz-szallagomon folyton regenerálódik. Nem múlik.

-         Tudod jól, hogy nem akarlak. – szólal meg most először.

-         Persze-persze, – engedem el a fülem mellett: az első mondatát.

Ezután valami olyasmi következik, hogy: De ne feledd, hogy te bennem vagy az én álmom vagy Árnyék – vajon ezt most hangosan, ő is, nem mozdulnak a vonásai, csak az idő múlása szűnt meg létezni?

-         Én nem tudok ezzel mit kezdeni, csak jön, van, érződik.

-         Cica – kezd bele ő is a mondókájába, nem tudom mire véljem – Tudod jól, hogy ez nálam nem így működik, hogy én nem… nem csinálok ilyet. Az nem én lennék – fokozza, bár; mint a legtöbbje az egésznek, az egész történetnek, az én és az ő, a mi legtöbbjünk már mind-mind megtörtént persze, és persze még meg fog. — Beszép: megragad — Te sem akarod, hogy én ne én legyek, egy olyan álmot kergetsz, amit már soha nem érhetsz el, mert megszűnt. Már nincs.

-         De Árnyék – fakadok, ömlök ki eléje – ezt mind tudom, de nem tudlak nem szeretni. Nincs olyan, hogy meglátlak és nem vagyok szerelmes, hogy eszembe jutsz és nem akarlak.

Leül mellém a padra, nem közel, de nem is olyan távol, éppen csak annyira, hogy az árnyéka rávetüljön teljes egészébe a kettőnk közti térre, és kitöltse azt. Emlékek törnek a felszínre, mindig amikor rápillantok, és ha csak egy kicsit is elmosolyodik, hát én olyan boldog vagyok. De olyan… arra nincs szó, igaz arra sincs, amit ő nevetés közben művel. Nem horkantás, röfögés ez. Vagy mégis, és csak bennem keltenek olyan érzést, mintha ambróziát ízlelnék? Árnyék nevetése semmihez sem fogható: önfeledt és pajkos, nyílt és őszinte. És ilyenkor, ha velem van és nevet azt hiszem nekem nevet, hogy miattam. Akkor valóban minden elcsöndesedik, lelassul és megszűnik. Csak ő van, vagyis a nevetése, a boldogsága, ez ölelkezik velem, a vágyódásommal. Lassúságában is elmúlik, és ahogy az utolsó kacajok hagyják el, olyan sebhelyeket érint meg apró kezeivel, amiket csak ő tud. Persze ez nem az ő hibája, az én sebeim… mégis az ő keze. Csak ő tud így hozzám érni, ennyire fájóan, árnyéka rám vetül, és én meg vagyok halva. Ott és azonnal. Minden kérdés és utolsó lélegzetvétel nélkül. Mégis kisgyermekként mosolygok vissza rá, őszintén, mélyről.

A hosszú csendet én szakítom meg:

-         Árnyék, nekem mindig tudnom kell rólad!

(folyt. köv.)

A bemutató 2012-re várható, mivel Bruce Willis (Looper, Ten) is és Paul Walker (Fast Five) is

ég le van kötve más filmeknél.

(…)

Igaz ti nem tudtok Árnyékról, mivel ő olyan mint a fa, amelytől nem látjátok az erdőt.  Mégis most is ilyen, és mint… megint erről kényszerülök beszámolni, nem kis örömömre.

(…)

A képek: tenisz, túlélő show, föld alatti csatorna hálózat, mint valami Közép-Amerikai kalandfilmben, indák és félmeztelen testek. Ilyesmikről lehetne beszámolni, de minden hiába,  a képek kuszaságát már nem lehet felhúzni egy fonálra – biztos akkor ejtetem ki a kezemből… akkor régen . Minden bizonnyal, töltöm a tölteléket a tésztába, a tészta nyúlós és szabadságot ad, hogy kicsit elvesszen a meleg kezem benne ahogy belegyúrok. Az álomban azok a képek, azok, azok olyanok, mint a élelmiszeripari termékek, nyomokban mogyorót is, illetve ez esetben oda nem illő elemek. Nincs semmi értelmük, fölöslegesek és oda nem illőek. Olyan mint a Big Bang utáni zaj, mindenhol ott van mégsem foglalkozik vele senki sem – kivéve akinek allergiája van. Én érzékeny gyerek voltam, olykor pedig ordítottam és toporzékoltam – is, meg miegymás; sőt, még most is képes lennék rá azt hiszem; legalábbis reménykedem ebben.

De az idő pénz, van akinek sok van. Így rövidre fogom és összenyomom a beigli végén a tésztát.  A képek laza és kusza éppen ezért törékeny szerkezetére egy hatalmas nagy szóáradat nehezedett rá. Egy folyam, ami azzal kezdődött, hogy: Szeretném, ha tudnád…

http://www.youtube.com/watch?v=dIVan1ynDDA&feature=fvst

Az egészen biztos, hogy az őrült Daft Punk fan-ok ott lesznek az esti vetítésen, hiszen a duó már 2005 óta nem adott ki albumot, és néhány nyári koncerttől eltekintve meg sem jelentek a nagyközönség előtt. Most azt ígérik, hogy a film bemutatását követően turnéra indulnak.

A Kitchen nem enged, húzódik a kiutazás, és az üzlet is beindul, és belecsöppen a magyar vonatkozás – ez esetben Gryllus Dorka is a filmbe, mint kiropraktőr – igen, csontkovács – akit a főhősünk barátnője ajánl be neki, mivel még a film elején balesetet szenved egy elszabadult mosogatógép álnok húzása miatt. Találkozhatunk, benne nem kevés szép nővel, szerelemmel vicces szeretni való pasikkal, egy gonosz is feltűnik, de csak azért, hogy a borúba forduló film vége mégis happy end lehessen. Ha megnézzük a filmet, komolyan elgondolkodhatunk azon, hogy hogyan lehetett ennyi mindnet ilyen arányosan és gördülékenyen beleolvasztani egy filmbe, ami ráadásul az elmúlt féléves tapasztalataim méltán mondhatom legjobbika.

Törceee

A kertekben lévő virágok folyton virágoznak. Egy másik ház előti tér pedig folyamatosan hóval borított, a fákon itt ott jégcsap lóg, és csak a fenyők tűleveleit lehet látni abban a furcsa zöldben pompázni, de azokat is hó fedi.

Akik úgy-ahogy ismeretlenek, ismeretlenségük abban merül ki, hogy amikor becsöppentem az útra, már akkor nem simertem őket. És azóta is ugyan azt a lépést teszik meg, a nénik esetleg húzós kis kocsival, a nagypapa – kalapban, és kasmír sálban mindig, amikor elhaladok mellette teszi le a botját, és mozdul rá – nem kézikocsis nagymamára, hanem a következő lépésre.

…és miegymás.