Eddig csak az Amerikai Psycho-t volt szerencsém olvasni tőle, mint arról már írtam itt. Most megjelenő új könyve, mely folytatása első regényének, Magyarországon még nem jelent, meg ennek ellenére igyekszem majd rövidesen beszámolni erről, az Imperial Bedrooms-ról. Valamint jövőhéten pedig a Less than Zero-ról, aminek a folytatása a mostani kötet. Csak erős idegzetűeknek és elborult… [Tovább…]
Ekkor már jobban oda figyeltem mit és kitől nézek, a Pi egy nagyon különleges film. De mostanában, rá kellett jönnöm, hogy nem csak ez, hanem több filmjei is – engem leginkább a The Fountain ragadott meg még – a rendezőnek egy olyan világba kalauzol el, amely a megszállottság és az örökkévalóságot próbálja meg közelebb hozni,… [Tovább…]
Különös, mert amikor először megnéztem – nem is tudom már milyen rég volt – egy: még nem is foglalkoztam filmekkel, kettő: amikor meg már igen nem gondoltam volna, hogy egy nő rendezte volna. No nem azért, mert annyira hímsoviniszta lennék, hanem pusztán azért mert egy igen hímsoviniszta és hedonista filmmel van dolgunk, ami egy ugyan… [Tovább…]
Börszörményi Zotán tollából, a regény során megismerkedhetünk a szerzővel, aki saját tapasztalatait ülteti át a szereplőkbe. Van itt menő gyártulajdonos, képviselői babérokra törő szerkesztő; és olyan is, aki egy új otthon megteremtésén fáradozik a hátra hagyott családja számára. De itt van Vanda is. Az író sokadik, legutolsó publikációja Az éj puha teste. A regény három… [Tovább…]
Bret Easton Ellis könyve és Mary Harron filmje, legalább annyira sokkolta a közönséget anno, mint Chuck Palahniuk Fight Club-ja vagy a Trainspotting Irvine Welshtől és más hasonló típusú könyvek, melyekből film is készült. Nos, lássuk csak mitől is döglik a légy, és persze hogy melyik a jobb. A történet Patric Bateman életéről szól, az… [Tovább…]
Tokaji Zsolt régebbi könyvéről lesz szó. Csupán csak azért, mert egy korábbi blogon egy korábbi Törceee olyan csapnivalóan szar „könyvkritikát” hozott össze, hogy azt már nem vállalhatom. Így itt a következő. Persze második része nincs a könyvnek, nem is lehetne – mégis mennyire jó lenne, ha az ember kaphatna második esélyt, esélyeket az élettől –… [Tovább…]
A film augusztus 18-án jön majd ki, amire megéri várni, mert… Lesz benne csomó poén a Twilight-tal kapcsolatban, és aki látta azt a borzadványt, annak mázlija van, mert érteni és várni fogja azokat a helyzetpoénokat, amik abból adódnak. Én nem közéjük tartoztam. A két rendező (…) sok hasonló filmet jegyzett már, mint a: mint-az-ezek. Szerintem a Meet… [Tovább…]
Július 24, 2010
1